nestingplay.com
Nestingplay
Mindenkit megtanítunk játszani, mert a tanulás alapja a játék.
Rólunk
A Nestingplay mint társadalmi vállalkozás gyakorlaton alapuló tréninget kínál óvodapedagógusoknak. A tréning célja, hogy segítsük az óvodapedagógusokat abban, hogyan tudják bevonni a napi tevékenységbe, a játékba azokat a gyerekeket, akik eltérő viselkedésűek, akik speciális nevelésű igényűek. Társadalmi vállalkozásunk a tréningek mellett olyan játszótéri eszközöket tervez, és gyárt, amelyen minden gyerek a képességétől és korától függetlenül együtt tud játszani. Ezeket az eszközöket biztonságosan tudja használni az a gyerek, aki mozgásában korlátozott, akinek az értelmi képességei máshogy fejlődnek, ezért a félelemérzete sokkal később alakul ki, illetve olyan csecsemők is, akik még nem tudnak ülni. Számunkra nagyon fontos, hogy mindezek mellett együtt dolgozunk a szülőkkel, a közösséggel.
Misszió
A Nestingplay legfontosabb erénye, hogy sikeresen vonja be a viselkedési
nehézségekkel élő és speciális nevelésű igényű óvodáskorú gyerekeket.
Vízió
Az óvodáskorú gyerekek együtt játszanak függetlenül az egyéni képességeiktől. Óvodák, szülők és önkormányzatok erős, összetartó közösségeket építenek. Olyan közösségeket, melyek segítik az eltérő viselkedésű, a különböző képességbeli gyerekek inklúzióját.
Csapatunk
Harsányi Eszter
C.E.O. Tulajdonos
Tulajdonos vállalkozásfejlesztésért és értékesítésért felelős munkatárs, korábban HR szakértőként dolgoztam, két gyerekem van. Második fiam, Áron születése után szembesültem azzal, hogy micsoda embert próbáló feladat sérült gyermeket nevelni, megteremteni hozzá a környezet támogatását, a sokat emlegetett integrációt. Áront fél éves korában diagnosztizálták súlyos epilepsziával és évekig tartó pokoljárás után Áron ma már együtt játszik és tanul második osztályosként ép társaival. Sorstársaimmal együtt kezdtünk el speciális játszótéri eszközökből álló rendszert kialakítani, ami megoldást kínált a sérüléssel élő gyermekek közösségbe való integrációjára. A 2019-ben alapított Nestingplay keretein belül a a játszótéri eszközök forgalmazásával, a koncepció fejlesztésével, képzési programok kidolgozásával és a tudás átadásával foglalkozom egy inspiráló és elhivatott csapattal!
Díjnyertes Vállalkozó: Ashoka Fellow és Exceptional Women of Excellence!
Facebook
Twitter
Dribbble
Behance
Szőke Rita
25 éve foglalkozom eltérő viselkedésű gyerekek fejlesztésével. Nyelvi és kommunikáció fejlesztőként az ezen problémákhoz kapcsolódó figyelem és viselkedés problémák fejlesztését végzem. Munkám során számtalan esetben dolgoztam együtt óvodákkal, adtam tanácsot óvodapedagógusoknak, hogy a hozzám járó gyereket hogyan lehet és érdemes egy adott óvodai közösségbe bevonni.
Sokszor megtapasztaltam, hogy az épek és sérültek együtt játszása milyen építő hatással van mindkét gyerekre. Hiszek az együtt játszásban, abban, hogy a barátságok épek és sérültek között a közös társas tevékenységek során születnek. Az épekkel való barátságtól a sérült gyerekek önértékelése megnő, amitől nem csak ők, hanem családjaik is jobban fogják érezni magukat a világban.
Facebook
Twitter
Dribbble
Behance
Sulyok Eszter
Pszichológusként, rehabilitációs szakemberként, óraadó tanárként és érintett édesanyaként egyaránt vallom az inklúzív szemlélet kiemelkedő fontosságát. Az elfogadást sem adni, sem kapni nem lehet túl korán, egy sérült gyermek és családja számára való tervezés azonban olyan praktikus gyakorlati ismereteket kíván, melyeknek kevés szakember van birtokában. Hiszem, hogy sokrétű szakértelmemmel minden projektet egyfajta holisztikus szemléletmóddal segíthetek abban, hogy a források valóban hasznosan legyenek felhasználva és az együtt játszás és empátia megtapasztalása által a gyermekek boldog és kiegyensúlyozott felnőttekké váljanak.
Facebook-f
Twitter
Dribbble
Behance
Szomor Éva
1989-2000 közt korai intervencióval foglalkozó nyelv és kommunikáció-fejlesztőként dolgoztam Izraelben. 2000 óta a magyarországi bölcsődei és védőnői programokban veszek részt részben, mint nyelv és kommunikáció-fejlesztő, részben pedig, mint új szakmai irányok kidolgozója. Havi szinten tartok továbbképzést bölcsődei gondozónőknek általános fejlődésről és a szülőkkel kialakított kommunikációról. 2006-tól folyamatos képzést tartok a Biztos Kezdet Programban dolgozó munkatársaknak gyermekfejlődésről. Ezen kívül az ELTE-n tartok szemináriumi előadásokat kora gyermekkorról. 2006 és 2011 közt a „Legyen jobb a gyerekeknek” nemzeti stratégiai program kora gyermekkori szakértőjeként vettem részt. 2001-ben megalapítottam magánrendelésem kommunikáció fejlődési zavarban szenvedő 4 év alatti gyerekeknek és családjaiknak, melyet 2006-ban átadtam a Kincs-Ő Alapítványnak, ahol azóta is konzulensként dolgozom. 2009-től az Európai Unió Szociális és Oktatási Ügyekért Felelős Bizottságaihoz tartozó ENSA tagja vagyok. 2014 óta a BBIS (Berlin Brandenburg International School) munkatársa vagyok, ahol jelenleg az iskola kora gyerekkori szakértőjeként speciális programok kidolgozásában veszek részt.
Facebook-f
Twitter
Dribbble
Behance
Szolgáltatásaink
Óvodáknak
Minden gyerekcsoportban vannak olyan
viselkedési nehézségekkel küzdő gyerekek, akik a többiektől
eltérően fejlődnek. Ezeknek a
gyerekeknek a csoportos tevékenységekbe és a
játékba való bevonása gyakran kihívást jelent az
óvodapedagógusok és társaik számára. Noha
az óvodapedagógusok elegendő elméleti
ismerettel rendelkeznek, sok olyan helyzet van,
amikor önmagában az elmélet nem elegendő.
Mit tegyünk a folyamatosan ordító gyerekkel?
Vagy azzal a gyerekkel, aki nem tud kapcsolódni
a többiek játékához, mert nem érti a
szabályokat? Mi legyen azzal a gyerekkel, akit
„agresszívnek” tartanak? Hogyan lehet
megközelíteni egy olyan gyereket, aki nem érti
meg a csoporton belüli helyét? Hogyan
építhetünk partneri kapcsolatot a szülőkkel? Két
részből álló, óvodapedagógusoknak szóló
képzési modulunk tanácsokat ad, segítséget
nyújt az számukra az eltérő
viselkedésű gyerekek megfelelő bevonására a
mindennapi tevékenységekbe és a játékba. A
képzés számos gyakorlati példát tartalmaz arra,
hogyan lehet kezelni az ilyen helyzeteket, és
bevonni ezeket a gyerekeket a csoport többi
részébe. E célból készítettünk egy társasjátékot
is, amely színesíti a gyakorlati példákat.
A második modul, amelyre az első modul után
két hónappal kerül sor, még több gyakorlatot foglal
magába. A képzés során közvetlenül az
óvodapedagógusokkal és a kortárs
csoporttal dolgozunk együtt annak érdekében,
hogy ezeket a gyakorlatokat segítsük beépülni
az nevelő szakemberek mindennapi
tevékenységébe.
A képzés a helyszínen történik, pusztán egy
szoba szükséges az adott óvodában.
A képzés előnye: az óvodapedagógusok jobban
megbirkóznak a gyerekek sokféleségével és
egyéni igényeikkel, és könnyebben fognak tudni,
partnerségeket kialakítani a szülőkkel.
Önkormányzatoknak
Az óvodapedagógusok képzése mellett (lásd
fent), a Nestingplay játszótéri eszközöket és
szülői workshopokat is kínál.
A játék a tanulás alapja. A gyerekek
játszhatnak a játszótéren, az óvodában és
otthon. A speciális nevelésű igényű és
magatartási nehézségekkel küzdő gyerekeket
azonban gyakran kihagyják a játszótéren vagy
az óvodában való játékból. Azok a családok,
akik speciális nevelésű igényű gyereket
nevelnek, nem tudnak kijárni a játszótérre, mert
ezeknek a gyerekeknek nagyon kevés helyen
van arra lehetősége, hogy biztonságosan
tudjanak együtt játszani ép társaikkal.
Elszigetelté válnak, és az elszigeteltségnek
hosszú távú hatása van egészségükre és jól-
létükre.
A szülői worskhop természetes folyamatot
biztosít a közösség tagjai számára az összes
gyermek integrációjához. Ezek az elemek
(képzés, felszerelés és műhely) kiegészítik
egymást.
Termékleírás
Ép és sérült gyermek egyidőben, egy helyen, egyszerre tud játszani, ezáltal megtanulva, hogyan lehet
együtt játszani, kommunikálni azokkal a kortársaikkal, akik másmilyenek. Így mindegyik gyermek
kommunikációs és szociális képessége fejlődik.
1. Olyan halmozottan sérült gyermekek is tudják használni az eszközt, akik nem tudnak ülni, nehezen
tartják a fejüket, vagy esetleg nem használják könnyen a kezüket. A kitámasztott hasaló helyzet ezen
gyermekeknek sokkal biztonságosabb, és a pozíció önmagában fejlesztő hatású tud lenni.
2. Sérült, mozgásában korlátozott gyermek akár egyedül is értelmesen tud játszani a játszótéren, nem
kényszerül a homokozó szélére, ezzel fejlesztve mozgásukat, kognitív képességüket.
3. A fekvő részt azok a csecsemők is használhatják, akik még nem tudnak önállóan ülni, így egy 8
hónapos csecsemő nem kényszerül a babakocsiban végig nézni, ahogy testvérei vidáman játszanak a
játszótéren, hanem biztonságosan ő is együtt játszhat a többi gyerekkel.
4. A játékot ép gyermekek ülve, fekve, az ügyesebbje akár állva is biztonságosan tudja használni.
Az eszközön 8 hónapos kortól-8 éves korig különböző képességű gyerekek tudnak együtt játszani.
Nagyon örültem, hogy ennyire őszintén és nyitottan beszéltetek a problémáról, hogy
személyesen érint mindkettőtöknek.
Rólunk mondták
Nagyon szerettem, hogy a tréning alatt szűk körben voltunk és nem a megszokott tömeges képzés volt. A gyakorlati tapasztalatcsere szerintem mindenkin segít. A társasjáték esetei jól megragadják a hétköznapok során tapasztaltakat, sok olyan volt, amit már megéltünk és a képzés során lehetőségünk nyílt átadni egymásnak a tudást.
Szerintem pedagógus kollektíva vagy közösségépítés szempontjából nagyon jó a társas. Az egész kizökkentett minket a hétköznapokból.
Bármilyen szakkönyvet el lehet olvasni, de az más, mint amikor lehetőségünk van arra, hogy együtt legyünk és közösen gondolkodjunk egy nehézségen. Ez a tréning forma segít, hogy még jobban tudjunk figyelni a gyerekekre – a képzésről magammal viszem, hogy a feladatunk a problémás helyzetekben nem a tűzoltás, hanem a következetes hosszútávú megoldás megtalálása.
Nálunk inkább a magatartási zavarok, az agresszió okoz konfliktust. Jó, hogy kaptam konkrét gyakorlati választ a felmerülő kérdéseimre.
Nekem a játék tetszett nagyon. Jó volt, hogy nem pont a helyzetre kellett azonnali megoldást kellett találni, hanem külső szemlélőként végiggondolni. Ezt át fogom ültetni a gyakorlatba is.
Tartalmas volt, rengeteg gyakorlati tanáccsal és kiemelten tetszett, hogy mások is elmondhatták a tapasztalataikat és az általunk vitt szituációkra szakmailag irányított megoldást találtunk.
Nagyon jó volt a társaság, a kölcsönös kommunikáció. Mindig nagyon fontos, hogy a kollégákkal megbeszéljük a nehézségeket és örömöket. Megerősítést kaptam abban, hogy tudatosítani az érzést, hogy nem vagyok egyedül, és ha elakadok, segítséget kell kérni.
Nem volt száraz elmélet, hanem sok sok gyakorlatot tanultunk, sok játékot mutattatok nekünk.
Sok sok gyakorlati példa! Jó volt átbeszélni, hogyan kell visszamenni az alapokhoz és holisztikusan nézni egy gyerekre, problémára – a tippeket biztosan ki fogom próbálni.
A tréning nagyon személyes, elmondhattuk a véleményünket, sok mindenben megerősítést kaptunk, hogy jó úton haladunk.
Nagyon jól éreztem magam, mindig tanulunk újat. Tudatosult bennem, hogy még jobban le kell menjek a gyerek szintjére és úgy kell az ő szemszögéből a világot tekinteni és úgy segíteni – számomra ez volt a legfőbb mondanivaló.
Nagyon jó volt, hogy közvetlenül tudtunk beszélni. Tetszett, hogy nem kötöttétek magatokat egy sémához, hanem rugalmasak és közvetlenek volt ezért voltatok.
Nagyon tetszett a játék, mert arra jó, hogy jobban belehelyezkedjek egy helyzetbe és megvizsgáljam mit kezdhetnénk az adott kisgyerekkel, hogy a csoportban jól működjön.
Nekem a leghasznosabb az volt, hogy őszintén beszélhettünk a szülőkkel való kommunikációról. Nagyon jó tippeket kaptam, alig várom, hogy a gyakorlatban is kipróbálhassam őket!
A képzésről a kulcsszavaim: tudatosság, kompetencia.
Nagyon jól éreztem magam, mindig tanulunk újat. Tudatosult bennem, hogy még jobban le kell menjek a gyerek szintjére és úgy kell az ő szemszögéből a világot tekinteni és úgy segíteni – számomra ez volt a legfőbb mondanivaló.
A rengeteg személyes példa révén sok ötletet kaptam, ami mindenképp kiindulási alap lesz „éles helyzetben”.
Nagyon sok információ elhangzott az inkluzióval kapcsolatban, amit az egyetemen csak érintőlegesen tanultunk. Nekem pályakezdőként rendkívül hasznos volt, mivel nemcsak konkrét példákat mondtatok el, hanem a mögötte lévő szakmai tartalmat is, hogy mit miért kell csinálni.
Partnereink
Bezerédj Amália Óvoda és Bölcsőde Fertőszentmiklós
Pásztó Városi Óvoda és Bölcsőde
Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
Budapest Főváros III. Kerület Óbuda – Békásmegyer Önkormányzat
Kapcsolatfelvétel
Elhelyezkedés
Ideathon Kft 1136 Hollán Ernő 16 Budapest, Hungary
Lépjen kapcsolatba velünk
Telefon : +36304354347Email : info@nestingplay.com
Kövess minket
Facebook-f
nestingplay.com
Nestingplay
Mindenkit megtanítunk játszani, mert a tanulás alapja a játék.
Rólunk
A Nestingplay mint társadalmi vállalkozás gyakorlaton alapuló tréninget kínál
óvodapedagógusoknak. A tréning célja, hogy segítsük az óvodapedagógusokat abban, hogyan
tudják bevonni a napi tevékenységbe, a játékba azokat a gyerekeket, akik eltérő viselkedésűek,
akik speciális nevelésű igényűek. Társadalmi vállalkozásunk a tréningek mellett olyan
játszótéri eszközöket tervez, és gyárt, amelyen minden gyerek a képességétől és korától
függetlenül együtt tud játszani. Ezeket az eszközöket biztonságosan tudja használni az a gyerek,
aki mozgásában korlátozott, akinek az értelmi képességei máshogy fejlődnek, ezért a félelemérzete sokkal később alakul ki, illetve olyan csecsemők is, akik még nem tudnak ülni.
Számunkra nagyon fontos, hogy mindezek mellett együtt dolgozunk a szülőkkel, a közösséggel.
Misszió
A Nestingplay legfontosabb erénye, hogy sikeresen vonja be a viselkedési
nehézségekkel élő és speciális nevelésű igényű óvodáskorú gyerekeket.
Vízió
Az óvodáskorú gyerekek együtt játszanak függetlenül az egyéni képességeiktől. Óvodák,
szülők és önkormányzatok erős, összetartó közösségeket építenek. Olyan közösségeket,
melyek segítik az eltérő viselkedésű, a különböző képességbeli gyerekek inklúzióját.
Csapatunk
Harsányi Eszter
C.E.O. Tulajdonos
Tulajdonos vállalkozásfejlesztésért és értékesítésért felelős munkatárs, korábban HR
szakértőként dolgoztam, két gyerekem van. Második fiam, Áron születése után szembesültem
azzal, hogy micsoda embert próbáló feladat sérült gyermeket nevelni, megteremteni hozzá a
környezet támogatását, a sokat emlegetett integrációt. Áront fél éves korában diagnosztizálták
súlyos epilepsziával és évekig tartó pokoljárás után Áron ma már együtt játszik és tanul második
osztályosként ép társaival. Sorstársaimmal együtt kezdtünk el speciális játszótéri eszközökből
álló rendszert kialakítani, ami megoldást kínált a sérüléssel élő gyermekek közösségbe való
integrációjára. A 2019-ben alapított Nestingplay keretein belül a a játszótéri eszközök
forgalmazásával, a koncepció fejlesztésével, képzési programok kidolgozásával és a tudás
átadásával foglalkozom egy inspiráló és elhivatott csapattal!
Díjnyertes Vállalkozó: Ashoka Fellow és Exceptional Women of Excellence!
Facebook
Twitter
Dribbble
Behance
Szőke Rita
25 éve foglalkozom eltérő viselkedésű gyerekek fejlesztésével. Nyelvi és kommunikáció fejlesztőként az ezen problémákhoz kapcsolódó figyelem és viselkedés problémák fejlesztését végzem. Munkám során számtalan esetben dolgoztam együtt óvodákkal, adtam tanácsot óvodapedagógusoknak, hogy a hozzám járó gyereket hogyan lehet és érdemes egy adott óvodai közösségbe bevonni.
Sokszor megtapasztaltam, hogy az épek és sérültek együtt játszása milyen építő hatással van mindkét gyerekre. Hiszek az együtt játszásban, abban, hogy a barátságok épek és sérültek között a közös társas tevékenységek során születnek. Az épekkel való barátságtól a sérült gyerekek önértékelése megnő, amitől nem csak ők, hanem családjaik is jobban fogják érezni magukat a világban.
Facebook
Twitter
Dribbble
Behance
Sulyok Eszter
Pszichológusként, rehabilitációs szakemberként, óraadó tanárként és érintett édesanyaként egyaránt vallom az inklúzív szemlélet kiemelkedő fontosságát. Az elfogadást sem adni, sem kapni nem lehet túl korán, egy sérült gyermek és családja számára való tervezés azonban olyan praktikus gyakorlati ismereteket kíván, melyeknek kevés szakember van birtokában. Hiszem, hogy sokrétű szakértelmemmel minden projektet egyfajta holisztikus szemléletmóddal segíthetek abban, hogy a források valóban hasznosan legyenek felhasználva és az együtt játszás és empátia megtapasztalása által a gyermekek boldog és kiegyensúlyozott felnőttekké váljanak.
Facebook-f
Twitter
Dribbble
Behance
Szolgáltatásaink
Óvodáknak
Minden gyerekcsoportban vannak olyan
viselkedési nehézségekkel küzdő gyerekek, akik a többiektől
eltérően fejlődnek. Ezeknek a
gyerekeknek a csoportos tevékenységekbe és a
játékba való bevonása gyakran kihívást jelent az
óvodapedagógusok és társaik számára. Noha
az óvodapedagógusok elegendő elméleti
ismerettel rendelkeznek, sok olyan helyzet van,
amikor önmagában az elmélet nem elegendő.
Mit tegyünk a folyamatosan ordító gyerekkel?
Vagy azzal a gyerekkel, aki nem tud kapcsolódni
a többiek játékához, mert nem érti a
szabályokat? Mi legyen azzal a gyerekkel, akit
„agresszívnek” tartanak? Hogyan lehet
megközelíteni egy olyan gyereket, aki nem érti
meg a csoporton belüli helyét? Hogyan
építhetünk partneri kapcsolatot a szülőkkel? Két
részből álló, óvodapedagógusoknak szóló
képzési modulunk tanácsokat ad, segítséget
nyújt az számukra az eltérő
viselkedésű gyerekek megfelelő bevonására a
mindennapi tevékenységekbe és a játékba. A
képzés számos gyakorlati példát tartalmaz arra,
hogyan lehet kezelni az ilyen helyzeteket, és
bevonni ezeket a gyerekeket a csoport többi
részébe. E célból készítettünk egy társasjátékot
is, amely színesíti a gyakorlati példákat.
A második modul, amelyre az első modul után
két hónappal kerül sor, még több gyakorlatot foglal
magába. A képzés során közvetlenül az
óvodapedagógusokkal és a kortárs
csoporttal dolgozunk együtt annak érdekében,
hogy ezeket a gyakorlatokat segítsük beépülni
az nevelő szakemberek mindennapi
tevékenységébe.
A képzés a helyszínen történik, pusztán egy
szoba szükséges az adott óvodában.
A képzés előnye: az óvodapedagógusok jobban
megbirkóznak a gyerekek sokféleségével és
egyéni igényeikkel, és könnyebben fognak tudni,
partnerségeket kialakítani a szülőkkel.
Önkormányzatoknak
Az óvodapedagógusok képzése mellett (lásd
fent), a Nestingplay játszótéri eszközöket és
szülői workshopokat is kínál.
A játék a tanulás alapja. A gyerekek
játszhatnak a játszótéren, az óvodában és
otthon. A speciális nevelésű igényű és
magatartási nehézségekkel küzdő gyerekeket
azonban gyakran kihagyják a játszótéren vagy
az óvodában való játékból. Azok a családok,
akik speciális nevelésű igényű gyereket
nevelnek, nem tudnak kijárni a játszótérre, mert
ezeknek a gyerekeknek nagyon kevés helyen
van arra lehetősége, hogy biztonságosan
tudjanak együtt játszani ép társaikkal.
Elszigetelté válnak, és az elszigeteltségnek
hosszú távú hatása van egészségükre és jól-
létükre.
A szülői worskhop természetes folyamatot
biztosít a közösség tagjai számára az összes
gyermek integrációjához. Ezek az elemek
(képzés, felszerelés és műhely) kiegészítik
egymást.
Termékleírás
Ép és sérült gyermek egyidőben, egy helyen, egyszerre tud játszani, ezáltal megtanulva, hogyan lehet
együtt játszani, kommunikálni azokkal a kortársaikkal, akik másmilyenek. Így mindegyik gyermek
kommunikációs és szociális képessége fejlődik.
1. Olyan halmozottan sérült gyermekek is tudják használni az eszközt, akik nem tudnak ülni, nehezen
tartják a fejüket, vagy esetleg nem használják könnyen a kezüket. A kitámasztott hasaló helyzet ezen
gyermekeknek sokkal biztonságosabb, és a pozíció önmagában fejlesztő hatású tud lenni.
2. Sérült, mozgásában korlátozott gyermek akár egyedül is értelmesen tud játszani a játszótéren, nem
kényszerül a homokozó szélére, ezzel fejlesztve mozgásukat, kognitív képességüket.
3. A fekvő részt azok a csecsemők is használhatják, akik még nem tudnak önállóan ülni, így egy 8
hónapos csecsemő nem kényszerül a babakocsiban végig nézni, ahogy testvérei vidáman játszanak a
játszótéren, hanem biztonságosan ő is együtt játszhat a többi gyerekkel.
4. A játékot ép gyermekek ülve, fekve, az ügyesebbje akár állva is biztonságosan tudja használni.
Az eszközön 8 hónapos kortól-8 éves korig különböző képességű gyerekek tudnak együtt játszani.
Nagyon örültem, hogy ennyire őszintén és nyitottan beszéltetek a problémáról, hogy
személyesen érint mindkettőtöknek.
Rólunk mondták
Nagyon szerettem, hogy szűk körben vagyunk, nem tömeges képzés volt…a
gyakorlati tapasztalat szerintem mindenkin segít…és hogy egymás közt vagyunk…kijön
egy kártya, vele kijön egy eset, amit már megéltünk és át tudjuk adni másoknak én
azért szeretem ezeket a meeting jellegű találkozásokat.
Szerintem pedagógus kollektíva vagy közösségépítés szempontjából nagyon jó a
társas, és kizökkentett minket a hétköznapokból és előjönnek a helyzetek, ami
hasznos.
Tetszett, hogy tudunk beszélgetni. nehéz együtt leülni az óvónőkkel és konkrét
megoldást találni. bármilyen szakkönyvet el lehet olvasni, de az más. segít, hogy még
jobban figyeljünk a gyerekekre – ne 5 percre oldjuk meg, hanem hosszútávon
Nekem a játék tetszett nagyon. tényleg egy kicsit, nem pont a helyzetbe, nem azonnal
megoldás, hanem külső szemlélőként megoldást találni. és ezt már tényleges
helyzetben eszembe juthat.
Nagyon tetszett, jó hogy így a saját véleményünket elmondhattuk, meg a szitukra
megtalálhattuk a megoldást és irányítottan, szakmailag irányítottan – ez nagyon
tetszett. meg amit otthonról hozol és tapasztalsz – igazából mi egészséges
gyerekekkel dolgozunk, ez most egy másik oldal, amit mutattál, ez jó volt
Nagyon örülök, hogy eljöttem, nagyon tetszett a sok gyakorlati példa, társas nagyon
tetszett én még játszottam volna szívesen 2-t 3-at. nekünk nagy segítségünkre van
Tartalmas volt, gyakorlati tanácsok nagyon jók, amiket kaptunk. az is jó, hogy mások
is elmondják a tapasztalataikat.
Nagyon jó volt a társaság, a kölcsönös kommunikáció, mindig nagyon fontos, hogy más
kollégákkal megbeszéljük – nem vagyok egyedül, egymástól kapunk segítséget.
Nem volt száraz elmélet, hanem sok -sok gyakorlatot tanultunk, sok játékot mutattatok
nekünk. Társas jó volt.
Sok- sok gyakorlati példa, hogy kell visszamenni az alapokhoz – ki fogom őket
próbálni.
Nagyon jó tanácsokat is kaptunk. van gyakorlatunk jó pár év, de most még
tudatosabban oda tudunk figyelni. a gyakorlatorientáltság miatt nagyon jó – végre
nem egy unalmas elméleti száraz. Megerősített egy-két dologban, egy-két dolog most
már tudatosabb lesz. társas kéne, jó lenne a pedagógusokat tréningezni ilyen
formában.
A fiatalok még azért nem tudnak nagyon, mert nincs még nagy gyakorlatuk. Mi
segítünk, de vannak bizonyos fogások. Sok mindent mi már ösztönösen csinálunk, de
ez azért volt jó, mert tudatosítottuk.
Nagyon közeli volt, személyes, elmondhattuk a véleményünket, megerősítést
kaptunk, hogy jó úton haladunk. Jó volt, változatos volt, még több gyakorlatot lehetne,
gyakorlati útmutató ezeken a képzéseken nincs, itt nagyon kell – társast sokszor
eljátszani nagyon jó.
Építő jellegű feladatmegoldások voltak – nagy segítség volt a gyakorlatorientált rész.
Példák nagyon tetszettek.
Nagyon jól éreztem magam. Az jött át, hogy mindig tanulunk újat. Meg kell próbálni és
az tudatosult bennem, hogy még jobban le kell menjek a gyerek szintjére és úgy kell
az ő szemszögéből a világot tekinteni és úgy segíteni – ez volt a legfőbb
mondanivaló. nagyon jó volt, hogy közvetlenül tudtunk beszélni. Nagyon óvónénik
vagyunk és jó volt, hogy nem kötöttétek magatok egy sémához, hanem rugalmas és
közvetlen volt ezért volt építő jellegű.
Nagyon sok személyes példa még inkább hihetővé teszi a dolgot. sok ötletet kaptam,
mindenképp kiindulási alap lesz.
Nagyon tetszett ez a játék, ez is arra jó, hogy jobban belehelyezkedni, hogy mit
kezdhetnénk az adott kisgyerekkel, hogy a csoportban jól működjen.
Partnereink
Bezerédj Amália Óvoda és Bölcsőde Fertőszentmiklós
Pásztó Városi Óvoda és Bölcsőde
Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
Budapest Főváros III. Kerület Óbuda – Békásmegyer Önkormányzat
Kapcsolatfelvétel
Elhelyezkedés
Ideathon Kft 1136 Hollán Ernő 16 Budapest, Hungary
Lépjen kapcsolatba velünk
Telefon : +36304354347Email : info@nestingplay.com
Kövess minket
Facebook-f
Legutóbbi hozzászólások